Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Tényleg az NBH gyártja a kurucinfót?


Sokunkban felmerül a kérdés: vajon a net világában hihetetlen gyorsan terjedő antiszemita informatikai vírusok, mint Tomcat vagy a kurucinfó valóban a titkosszolgálatok tudatosan generált programjai? Nem csak azért érdekes ez, mert arra keressük a választ, a társadalmi szolidaritást gyengítő antiszociális beszéd legnagyobb nyelvújítói miért nem ülnek börtönben, mikor már nem egyszer kimerítették a közösség elleni izgatás vagy a bűncselekményre való felbujtás paragrafusait. A társadalmi szolidaritás már régen a levesben, nagyrészt éppen nekik hála. Nem csak azért, mert felmerül bennünk, kik érdekeltek a szolidaritás demokratikus intézményeinek aláásásában. Nem csak azért, mert felmerül, hogy juthatott el Tomcat a már Szálasi idejében is köznevetség tárgyát képező Luzsénszky-Talmudjával a tv2 képernyőjére. Nem csak azért, mert felmerül, miért mindig akkor kerülnek elő ezek az emberek, amikor valamiről el kell terelni az emberek figyelmét, amikor szükség van egy kis kincstári „antifasizmusra”, nem csak azért, mert valahonnan mindig van pénzük a gerillapropagandára, pedig többségük nem dolgozik. Azért is, mert a kérdés felvetése sokkal mélyebb elméleti megfontolások kibontására adhat okot.

A fönti „gyanú” szerint a Tomcat-félék funkciója kettős. Egyfelől meggyengítik a társadalom védekezőképességét az antidemokratikus eszmékkel szemben, megemelve az emberek ingerküszöbét és elterelve figyelmüket a társadalmat valóban fenyegető jelenségekről. Egy-két Molotov-koktél után egy monoki modell már föl sem tűnik. Másfelől több irányban is lejáratják azokat, akik a valóságos fenyegetésekkel szemben próbálnak társadalmi alternatívát keresni, befeketítésükkel lejáratják őket a saját híveik felé és lejáratják őket a társadalom felé azzal, hogy önmagukat kritikai alternatívaként állítják be, míg velük szemben az uralkodó rezsim a „rend és biztonság” fenntartójának szerepében tündökölhet. Hát ki akar antikapitalista lenni egy olyan országban, ahol Budaházy György a „rendszerkritikus”? Erről már szomorútojás kollégám is írt a minap. Nyilvánvaló, hogy olyan elméleti modellre van szükségünk, mely kihúzza a méregfogát a kuruc vírusnak, de egyszersmind paranoid hajlamaink számára is kielégítő, viszont nem a szokott módon banális.

*

„A legújabb technológia, mint például a számítógépes dizájn, a szintetikus holográfia, a repülőgép szimulátorok, a komputeres animáció, a gépi képfelismerés, a sugár követés, a szerkezet feltérképezés, a mozgás kontroll, a virtuális valóság pajzsok, a mágneses rezonancia ábrázolása és a multispektrális szenzorok olyan síkra helyezik a látványt, mely el van választva az emberi megfigyelőtől. Természetesen a "látás" régi, jól bevett módjai is fennmaradnak, és kénytelen-kelletlen együtt élnek majd a képalkotás új technikáival, melyek azonban fokozatosan a megjelenítés meghatározó modelljeivé válnak a társadalmi folyamatok és intézmények működésében. Jelentőségüket csak növeli a globális információ ipar követelménye valamint a gyógyászati, hadi és a rendőri hierarchia fokozott igénye. Az emberi szem történelmileg kialakult funkcióinak nagy részét azok a gyakorlatok veszik át, melyekben a vizuális kép már nem kötődik a "valós", optikailag érzékelt világban lévő megfigyelőhöz. A vizualitás a kibernetika és az elektromágnesesség birodalmába helyeződik át, ahol az absztrakt vizuális és nyelvi elemek egybeesnek, és a globális fogyasztás, körforgás és csere tárgyát képezik.

 

A legégetőbb kérdés: hogyan lesz a test - a megfigyelő testet is beleértve - része az új gépeknek, ökonómiáknak, apparátusoknak, akár társadalmilag, akár a libidó, akár a technika szempontjából? A szubjektivitás milyen mértékben válik a csere és az információs hálózatok racionalizált rendszerei közötti közvetítés bizonytalan feltételévé?

- írja Jonathan Crary.

Vegyük példának az internetes pedofilvadászatot, mint sportot. Pihentagyú emberkék magukat kislánynak kiadva vadásznak a hálón, különböző csetoldalakon, próbálnak becserkészni naív pedofilokat, azok személyes adatait kiszedni belőlük, majd közzétenni direkt netes „pedofilok” megbélyegzése és kipellengérezése céljából működő szájtokra. Erre válaszként nyilván vannak netes pedofilvadász-vadászok, akik magukat pedofilnak kiadva teszik ugyanezt az előbbiekkel, zsákmányukkal társaik előtt büszkélkedve. Tehát többnyire magukat kislánynak kiadó pedofilvadászok és magukat pedofilnak kiadó pedofilvadász-vadászok folytatnak egymással bájcsevejt, de persze mindenki tudja, hogy a többiek is tudják, ez benne a sport.

Hasonló a stájsz a partizáninfókkal és a kurucinfókkal, nem beszélve a különböző politikai pártokkal. Ugyanannak a gigantikus politika-szimulációnak a részei, persze ettől lehet, hogy „tényleg” léteznek, de az is lehet, hogy mind ugyanannak a politikai marketingcégnek a termékei - ez a „köztérben”, mint diskurzusban betöltött szerepükön mit sem változtat. Amint ez „lelepleződik”, a Cég (lásd még: „háttérhatalom”, blablabla) egy új szimulációt indít el, új szereplőket kreál, akik „felfedik” a korábbi session szereplőit és átveszik a helyüket ideig-óráig. Ez a rövid kis flash, hogy ti. a kurucinfó is a „zsidók” (blablabla) biznisze, mondhatni az „igazság” pillanata (tulajdonképpen tényleg az), melyet hamarosan a király legújabb ruhájának elkészülte követ, miután az előzőt odaadták a politikai okkultizmus virtuális konyhamalacainak.

Egyébként meggyőződésem, hogy a partizáninfó nem létezik, csak a kurucinfó tükröződése egy virtuális felületen, mely a kurucinfót erősíti - és persze viszont. Ugyanúgy nem létezik, mint Regős Péter és a magyar neonáci szubkultúra többi urban legend-je. Egy példa, hogy jobban levágjátok, miről beszélek:

„Amikor a Trainspotting című filmben a szereplők kimennek a 'természetbe', hogy ott valamennyi időt eltöltsenek, néhány lépés után a főszereplő Renton értetlenül és ingerülten követeli, hogy forduljanak vissza és menjenek haza, mert „ez nem természetes”. A természet 'természetesen' nagyon régóta nem természetes, hanem adott 'társadalmi' diszkurzusokon keresztül közvetítődik számunkra, azonban Renton megjegyzése mögött sokkal inkább az a Baudrillard-tól inspirálódó gondolat húzódik meg, miszerint a 'kinti világ', a természet csak felnagyítva adja vissza azt, ami 'bent' a társadalomban elkendőzve található. A társadalom, illetve az uralkodó elit számára a pornográfia felmutatása is járhat hasonló előnnyel: a pornográfiát, mint az erkölcstelen világát egyszerű körülhatárolni és szembeállítani a mindennapi élet erkölcsösségével, amely természetesen csak akkor figyelhető meg, ha vele szemben megjelenik az ellenpólusa. Amikor a pornográfia rejtve marad, soha sem lehetünk benne biztosak, hogy mi magunk melyik oldalon is állunk, de amint megpillantjuk a másikon, a mi helyzetünk is 'megnyugtatóan' tisztázódik.

 

A Baudrillard-féle hiperrealitás és szimulákrum közei rokona annak, amit Jonathan Crary „figyelemelvonásnak” nevez. A „tőke” a figyelemben -- különösen az ipari termelés új formáinak tekintetében -- egyre inkább veszélyt és komoly problémát lát és ezért a modernizáció során aláássa az érzékelés struktúráját és egyidejűleg megkísérli kiszabni az odafigyelés fegyelmi rendszerét. A figyelemelvonás új határok felé tolódik ki az újabb és újabb termékekkel, információkkal: a tőke az érzékelés irányításának mindig újabb módját találja ki.”

De félre a tréfát, a kérdés komoly! A fentiek belátása után rá kell jönnünk: nem az a lényeg, hogy Tomcat az NBH-tól kapja-e a fizetését, hanem az, hogy kinek az érdekét szolgálja, megfontoltan vagy öntudatlanul. Kinek az érdekét szolgálja a társadalom etnikai lapon való megosztása? Kinek az érdekét szolgálja a szabadságjogok védelmezőinek ellenséges „csoportként”, gazemberként (blablabla) való beállítása? Különböző helyzetekben különböző érdekeket tulajdoníthatunk magunknak, melyeket kifejezve próbálunk minél szélesebb körben elfogadtatni. A társadalom kulturális információt közvetítő csatornái önmagunk belevetített képét a végtelenségig tükrözik és torzítják. Ahány szereplője van a folyamatnak, annyiszor másolódhatunk újra, annyi változata alakulhat ki annak, amit útjára indítottunk. Végső soron mi is minket befolyásoló kulturális mintákat másolunk és terjesztünk. De amíg agyunkat nem helyettesíti a virtuális háló belül üres rácsozata, tisztában lehetünk vele, mik vagyunk és mit akarunk.

Uff, beszéltem.