Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

ún. következmények


 

Schmitt Pál ún. "doktori dolgozatát" egy bizottság megvizsgálta. A bizottságban ún. "szakemberek" ültek, egyikük olyan szakmai magaslatig is eljutott, hogy a MOB alelnökének nevezték ki. Hogy ez az ún "vizsgálat" alatt történt? Véletlen egybeesés, kérem. A bizottság szerint bár történt plágium másolás, de a tagokat megvették kilóra / a tagok tudták, mi történik ha rosszul döntenek a formai követelményeknek megfelelt a munka, ezért az ún. "doktori" címet helyben hagyja. 

Mi meg csak ülünk itt és pislogunk. Öt tollvonással vált minden akadémiai cím nevetségessé. Ha annak nincs semmi következménye, hogy valaki bizonyítottan másolta a szakdolgozatának doktori disszertációjának több mint 90 százalékát, akkor minek lenne? Erre szokás jobbról felhozni az olimpiai aranyakat meg egyfajta "sportoló szegényem, mit vársz tőle?" védekezést. Hát nem. Bizonyára nem egyedülálló eset az, hogy egy sportoló kamupapírokat szerzett, de ezzel a döntéssel azzá vált, ugyanis kiderült, és semmi következménye nem lett.

Miért történhetett ez meg? Hiszen a Fideszben is ülnek diplomás emberek. Bizonyára ott is vannak, akiknek ég a pofájukon a bőr, ha egykori kollégákkal találkoznak. Ugyanakkor akik a döntéseket hozzák, mérlegeltek, és úgy találták, kevésbé kínos mindenkinek a tudományos címét elbagatellizálni, mint beismerni, hogy hibáztak. Ez pedig részben annak köszönhető, hogy mi nem aktiváltuk magunkat. Mi nem vonultunk az utcára ezrével amikor kiderült az ügy, mi nem dobáltuk meg tortával ezt a bohócot, hanem hagytuk, hogy szépen elsikkadjon a dolog, bíztunk benne, hogy a morális rohadást a rendszer kiveti magából, hogy ennyi azért a kormánypártoknak is ciki. Hát nem. A kormánypártoknak semmi sem ciki, csak van, amit költségesebb felvállalni. Tegyünk hát, hogy Schmittet ne lehessen felvállalni. Ma hétkor lesz a Kossuth téren egy tüntetés, mindenki jöjjön el, aki szerint vállalhatatlan, ami itt történt, vállalhatatlan, hogy egy csalással szerzett címet meghagyunk, miközben beismerjük a csalást.

 

· 14 trackback