Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Nemzeti Elfelejtés Bizottsága


 Az ember sok mindent felejt el, megvenni a tejet a boltban, jegyet lyukasztani, magával vinni a telefonját. De nem felejt el egy olyan törvényjavaslatot benyújtani, amit az egész ország előtt megígért, főleg nem úgy, hogy az egyik legfontosabb választási ígéretét felejti el. A Fidesz viszont a május 15.-ei határidőig elfelejtette benyújtani a törvényt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról, elfelejtette a nemzet emlékezetét megőrizni.


A kormánypárti frakció arra kéri a kormányt, hogy az május 15-ig dolgozza ki a Nemzeti Emlékezet Bizottság létrehozásához szükséges jogszabályokat. Lázár János az InfoRádió kérdésére azt mondta: az intézmény létszámáról, költségvetéséről és a kormányzati struktúrában elfoglalt helyéről a kormány dönt.


Három az egyben elfelejtésről van itt szó. Egyrészt elfejtették a kormánypárti képviselők és a kormány felállítani azt a biztosságot, amiről nem tudunk semmit azon kívül, hogy ez lesz az állambiztonsági múlt feltárása helyett, ez a bizottság fog nyámmogni azon a témán, ami valóban lezárhatná a posztkommunista múltat.

De a Fidesz elfejtette legfontosabb választási ígéretét, a posztkommunista múlttal való leszámolást, vagyis hogy a fenébe is felejtette volna el, leszámolt vele, csak úgy, hogy demokrácia helyett felépíti a posztposztkommunizmust, saját kommunistákkal, saját eredeti tőkefelhalmozással, saját politikai és médiabirodalommal, sőt lassan a posztposzt jelzőt is elfelejthetjük.

De alig két hete elfelejtődött egy másik javaslat támogatása, egy olyan javaslaté, ami az ügynökakták a múlt feltárásnak elmúlt 22 évét vizsgálta volna, a rendszerváltás pártjainak mulasztásait. Szerencsére itt nem maradt egyedül a Fidesz, hiszen ezt se az MSZP, se a DK nem támogatta, meglepő is lett volna a támogatás, hiszen a demokrácia jól, ők rosszul jöttek volna ki.

Reméljük, magát az ügynökmúlttal való leszámolást nem felejthetjük el, hiszen ez nem a múltunk, a történelmünk része, hanem mindenapunk politikája. A múlt feltárása és feldolgozása nélkül nem lehet demokráciát építeni, hiszen az összeesküvés-elméletek, a múltat felhasználó politika lesz a nyertes, múlt nélkül nincs jövő.

· 2 trackback