Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Tizenhárom oda nem illő módosítóval harcol a Fidesz a törvények egyszerűsitésért


Ma a Parlament szavaz a deregulációs törvény módosításáról. Ez nem is lenne hírértékű, ha a pofátlanság csimborasszója nem kapja el a fideszes képviselőket, és nem döntenek úgy, hgoy nem érdekli őket, mi lenne a normális. Az, hogy hogyan kéne egy parlamentnek működnie, toljunk le mindent egyben. A deregulációról szóló törvényben ugyanis a jogrendszer brutálisan sok területét átírják.

A deregulációról szóló törvény lényege mindig az, hogy egyszerűsítik a törvényeket, az áthallásokat, az egymást módosító törvényeket szépen lekezelik, a feleslegessé vált passzusokat kinyírják, elsimítják a jogrendszert. Ellenben itt és most – a Fidesztől nem szokatlan módon – kicsit más történt. A jogrendszer elsimítása helyett „szétsalátázzák”, „szétmódosítják” a törvényt, ami mintha nem illeszkedne tökéletesen a dereguláció szellemiségébe.

Zsiga "47 ezer" Marcell kezdte a folyamatot, aki annyira okos, hogy az alábbi törvények közül mindegyikhez ért, hiszen mindegyiket módosítja egy kicsit: védjegyekről és a földrajzi áruvédők oltalmáról szóló törvény, az ingatlan-nyilvántartásról szóló törvény, a szerzői jogi törvény és a formatervezési minták oltalmáról szóló törvény, közérdekű önkéntes tevékenységről és a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról, illetve a nemzetiségek jogairól szóló törvény.

Bár a fentiek se érdektelen módosítások, de a dereguláció erejével Zsiga módosítja a közszolgálati tisztségviselőkről szóló törvényt is, amellyel a fizetésemelések mértéket határozza meg, az inflációhoz kötve a maximumát. A legérdekesebb pedig az a javaslat Zsiga Marcell módosítói között, amellyel az állampolgári törvényben lehetőséget ad a köztársasági elnöknek különleges esetekben a honosítási eljárás megkerülésére, és bárkit automatikus állampolgársághoz való juttatására, ha a haza érdeke ezt megköveteli.

De Zsiga még nem volt elég. Jött Kocsis "ilovehajléktalanok" Máté, aki előadó-művészeti szervezetek támogatásáról, illetve a nemzeti közszolgálati egyetemről szóló törvényeket módosítja. Az alkotmányügyi bizottság se maradt rest: előbb elintézte, hogy a parkolás legyen polgári jogi viszony, és gyakorolja a kontrollt felette a helyi önkormányzat, majd pedig egy gyönyörű antréval az Országgyűlés tulajdonába helyzete az összes Kossuth téri szobrot, kivéve a már eltávolított Károlyi Mihályt, így József Attila Kővér László tulajdona lett.

Végül Papcsák "sok barátomat kell kifizetnem zuglói pénzen" Ferenc rakta fel az i-re a pontot, amikor megemelte a parlamenti alkalmazottak fizetését 150 százalékkal.

Nem az a gond ezzel a sok módosítóval, hogy megtörténnek, hiszen így is, úgy is megtörténnének a Nemzeti Együttműködés Rendszerében. Hanem az, hogy a törvénykezés formája szokás szerint zavaros; akinek éppen eszébe jut valami azt beadja, így pedig nem lehet jogrendszert se jogállamot fenntartani. Arról az aprócska tényről nem is elfeledkezve, hogy ezekről a javaslatokról így tizedannyi lehetősége van megszólalni az ellenzéki pártoknak, mintha a Parlament normális menetében módosítaná a törvényeket.

Ebből is látszik a Fidesz 8 év alatt nem a kormányzásra, a jogalkotásra, csupán a hatalom elfoglalására, és a jog elfoglalására rendezkedett be.

· 3 trackback