Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Nemzeti összetartozás


Ma van a Nemzeti Összetartozás napja, a Trianoni békeszerződés évfordulójára emlékezik az ország. De vajon mi az, amire emlékezünk, és mi az amire valóban kellene?

A trianoni békeszerződés után történteket ismerjük, az ország elvesztette területe és lakossága nagy részét, gazdaságát összerombolták. A Monarchia és Magyarország területén is számos új nemzetállam jött létre, emberek tömegei vándoroltak új lakhelyre, a többségi létből sokan a kisebbségi létbe kerültek, az új országok pedig nem bántak kesztyűs kézzel velük. A nemzet egysége megbomlott, amely családok felbomlásához vezetett, számtalan emberi tragédiát előidézve. Trianon emléke a kisebbségi lét örök tiszteletben tartására, valamint a határon túli magyarok védelmére kötelezi Magyarországot.

Azonban Trianon emlékének megítélése és értelmezése igen sokféle a sokrétű magyar társadalomban. A baloldal számára sokszor Trianon felemlegetése az irredentizmussal, a fasizmussal egyenlő. A Horthy-korszak, amely a doni katasztrófához, a háborús vereséghez, sok százezer zsidó, cigány és másként gondolkodó likvidálásához vezetett nem elfogadható a baloldalon. A kommunizmus évei alatt pedig a trianoni nemzetállamokra épülő keleti blokk nem engedhette a Trianonra való emlékezést, így összekötötte azt a Horthy rendszer (néhol jogos, néhol jogtalan) démonizálásával, nem engedve, hogy bármilyen párbeszéd kialakuljon a témában, illetve magát a Trianonra való emlékezést is és fasiszta-irredenta keretbe rakta. Pedig Trianon nem fasiszta, vagy irredenta tragédia, hanem az egész nemzet tragédiája. A kisebbségi jogok csorbulása, az igazságtalan béke ugyanúgy lehetne a baloldal témája is, sőt igazán az ő témája kellene legyen. Ahogy a demokratikus ellenzék a rendszerváltás előtt a Beszélőben minden számban kötelezően írt a határon túli magyarok helyzetéről, úgy kellene a jelenlegi baloldali ellenzéknek is ezt tennie, lemosva a szélsőséges bélyeget a Trianonnal kapcsolatos gondolkodásról. Hiszen az ország számos polgárát, nemzettársunkat érte, és éri azóta is az igazságtalan kisebbségi megkülönböztetés (lásd szlovák nyelvtörvény, Marosvásárhelyi magyar orvosi kar esete).

De a trianoni békére nem lehet emlékezni irredenta keretben sem. Ahogy 90 éve igazságtalan volt a területi határok meghúzása, mára a legtöbb helyen igazságtalan lenne azok visszaállítása. A területi revízió nem lehet megoldás, mint ahogy nem lehet az ellenségkeresés, a folyamatos agresszív konfliktus vállalása sem a szomszéd országokkal. A mindenkori magyar kormány feladata a lehetőségekhez képest a legjobb viszony kialakítása a magyar kisebbséggel rendelkező országokkal, minden lehetséges diplomáciai eszköz felhasználása a magyar kisebbség védelmében, és csak legvégső esetben a támadó hozzáállás. 

Közhely, hogy az Európai Unió megvéd bennünket, és ahogy láthatjuk, ez igen bizonytalan, de az erős diplomácia, és külpolitika védelmébe tudja helyezni a határon túli magyarokat. Erre viszont nem alkalmas a direkt hecckampány, mint most, Nyirő József újratemetésénél. Amikor a román kormány kijátszani látszik a magyar kártyát, nem fölösleges konfliktusvállalásra, Magyarországról exportált politikai megosztásra van szükség a határon túli magyarok ügyében. A magyar kormány feladata nem a külhoni magyar politika irányítása, hanem annak segítése.

Azonban a nemzeti összetartozás napján nemcsak a határon túli, hanem a határon belüli magyar kisebbségekről is meg kell emlékeznünk. Trianon tragédiájának egyik előidézője a magyar többség hozzáállása volt a magyarországi kisebbségekhez. Hogyan kérhetnénk segítséget vagy utasíthatnánk rendre bárkit is a határainkon kívül a kisebbségi kérdésben, amíg magunk is előítéletesek vagyunk, ameddig a cigány kisebbséget támadások érik, ameddig a faji logika felülírja az ép észt, amíg pár cigány bűnözővel azonosítják az egész cigány közösséget. Vagy hogyan hivatkozhatnánk a kisebbségi jogokra, amikor a családügyi törvény direkt hátrányosan különbözteti meg a melegeket, a kormánypárt pedig azon dolgozik, hogy betiltsa a demonstrációjukat? De számos kérdésben folytathatnánk a sort.

A valódi nemzeti összetartozás napjának nem egy puccos ünnepségnek kellene lennie, ami névleg megemlékezik a szörnyű tragédiáról, hanem egy győztes ünnepnek, ami arról szól, hogy határon innen és túl a nemzet egymást segítve összefogott, és megmutatta: egy ilyen tragédia után is fel tud állni. Sajnos, ez még messze van. 

· 7 trackback