Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Romkocsmák népe


„Túl sok a filozófus” (Horn Gyula)


Orbán Viktor a parlamentben, egy LMP-s képviselőnek szánt válaszában nemrég beszélt a "romkocsmák félhomályában" üldögélő állástalan diplomásokról, akikkel „Dunát lehetne rekeszteni.”
Nem is lenne ez jelentős dolog, ha nem a fideszes kommunikáció egyik márkajele lenne.
Ismét egy ellenség-kép, illetve a magyar társadalom valamelyik naplopó, megvetésre (és politikai szankciókra!) méltó csoportja, amelyik visszahúzza a közgéposztály Hódító Roburját, a nagy gépezetet, amely megállíthatatlanul tör előre a jövőbe. Mint az ellenforradalmárok, ők is a sötétben ülnek. Szépen kiegészíti ezt azt a képet, ahol a miniszterelnök és kísérete jó földesúr módjára meglátogatta kulturális miniszter magánbirtokát, ahol rabok dolgoznak.


Ők a jövő a „romkocsmák népével” szemben, ők, és a képviselők földjein dolgozó közmunkások szerzik vissza majd a versenyképességünket a szabadpiaci világ recessziós gazdaságában. Az értelmiség romkocsmás válfajának pedig el kell tűnnie –mint a neandervölgyieknek.

Orbán Viktornak a magyar köztársaság miniszterelnökének az lenne a kötelessége, hogy kormánya élén rendezett közviszonyokat, igazságos adórendszert és társadalompolitikát, helyes és sikeres külpolitikát hozzon létre és üzemeltessen. Valójában azonban minden egyes pontban megbukott, és a kudarc kétségbevonhatatlan tényét állandóan pökhendi, agresszív sületlenségek hangoztatásával, fokozódó ellenségkereséssel és értelmiség-ellenességgel fedi el. Régi hagyománya van konzervatív oldalon az értelmiség-ellenességnek, Burke-től kezdve az amerikai konzervatívokig. Nálunk, Magyarországon a kádárista technokraták öröksége ez, most oldalfüggetlen valami, amely befolyt a politika gyakorlatába. Mindenesetre a jobboldalon sem mindenki fogja szívesen venni ezt a beszédmódot. „Elvtársi megnyilvánulásokat” idéz egy jobboldali értelmiségi ismerősöm szerint.

Az ilyesfajta beszédet legitimálja az értelmiség korrumpálódása, az, hogy hajlandó lett a szekértábor- harc közkatonájává válni, hogy egyébként neves vagy nevesebb filoszok, értelmiségiek szolgálnak ki kormányokat, akár jobb, akár baloldalon, de mindig elvtelenül. Az értelmiség egyértelműen csődött mondott abban hogy felvilágosítsa a magyar társadalom tömegeit a modernitás, a demokrácia konkrét értékeiről, problémáiról, és nem csak tudás hiánya, hanem az akarat hiánya miatt is. Még akkor is igaz ez, ha minden társadalom értelmisége magát a társadalmat is tükrözi, mert a politikai mozgalmaknak szellemi formát mindig az értelmiség ad, míg a mozgalmak impulzusa a legszélesebb értelemben vett társadalomból jön. De mégis, az értelmiség egy nagyon heterogén közeg, nem lehet szitokszónak használni, úgy ahogy ez szokássá lett a legújabb, fülkeforradalmi időkben.

Mert Orbán Viktornak természetesen nem az a baja az értelmiséggel, hogy elfelejtett demokratikus országot építeni a polgárok elméjében és szívében. Ez éppenséggel neki javára válik.
Az egyik baja az értelmiséggel az lenne, hogy annak vezetőit az elmúlt két évtizedben gyakorta szívélyes szálak fűzték az MSZP-hez, az SZDSZ-hez? Voltak értelmiségi körök amelyek részesültek több-kevesebb támogatásban a baloldali kormányok alatt. (Meg volt mutyi is, elég szépen...) Egyesek szép karriert is befutottak politikai barátaik miatt. Mások persze pont a Fidesz kormány alatt virágozhattak fel, de számos ismert, véleményformáló értelmiségi „balliberális” volt. Talán mondhatjuk, gyakran épp a legismertebbek. Tele volt egy időben a média a „ballib”, kritikus filoszokkal, akik egyébként nem mindig képviselnek igazi minőséget. Ezért aztán a filozófusokat például a Fidesz ellenségnek könyvelte el, meg is indult a kirakatper ellenük. (Hogy aztán csúfos kudarccal záruljon, Budai Gyula-módra.)

A történészekkel kevesebb baja van a Fidesznek, mert a magyar egyetemeken mind az oktatók mind a hallgatók jelentős része konzervatív a történészek között, ahogy ezt személyesen is tapasztaltam.
Schmidt Mária személyében még saját történészük is van, aki kényükre-kedvükre ferdíti a történelmet, éppoly göcsörtös formákba, amiket a párt teljesen formátlan, irracionális és képmutató irányvonala megkövetel a pillanat érdekeinek megfelelően. Azonban a Fidesz a történészek közt se csak barátokat szerzett magának, amikor egyre inkább a történelem ítélőbírájává avanzsált, illetve gyanús figurákat futtatott fel pártközeli történészként.

De úgy vélem, általában az értelmiség soraiban nagyon is voltak és vannak a Fidesznek kapcsolatai: építészek, filmrendezők, színházi emberek, zenészek. Minden szakma képviseltetve volt. Tehát ez sem lehet az értelmiség-ellenesség forrása. Mert most már ezek az értelmiségiek kellő teret kaphatnak a médiában.
Azonban a Fideszben valószínűleg berögzült a kádárista technokrata-gondolkodás, az eszmék jelentőségének elbagatellizálása, az értelmiségi-lét olyan megvetése, amely a magyar politikai hagyományok szerves része, hiszen az értelmiségit megvetheti a munkásosztályból felemelkedett vezető éppúgy mint a dzsentri.
A másik faktor pedig a demjánizmus. Az a világkép, amely szerint a leépülő (és leépítendő) jóléti állam csakúgy termeli a naplopókat, jelesül az értelmiségi munkanélkülieket. Hogy a mestert, magát Demján Sándort idézzem: „Magyarországon is mindenkiből tudóst, művészt akarnak faragni, olyanokat, akik a munkát ki akarják kerülni."
Demján követőinek elméjében általában randevút ad az értelmiség iránt érzett heveny megvetés az amatőr gazdasági nézetek által keltett szűk vízióknak. ( Szólhat közben a Szexi Csokoládé.) Szerintük a kínai szegénység a kívánatos, és az e szegénységből jövő fokozott munka. A naplopó értelmiség nem illik bele ebbe a képbe, mert ők igenis a romkocsmában akarnak iddogálni, és nem napi 16 órát dolgozni a kínaiakkal való munkaversenyben. A boroskancsók! Most nem érdemes azon rugózni, hogy ez az egész romkocsma-szimbolika legfeljebb valamelyik lepusztult presszóban állja meg a helyét mint korrekt helyzetfelmérés az értelmiség helyzetéről.

Arról már annál inkább, hogy köztudottan sem a fejlődő világgal való munkabér és munkaverseny, sem a naplopó értelmiséginek, mint a fejlődés kerékkötőjének képe nem állja meg a helyét. Az első állításommal kapcsolatban Pogátsa Zoltán elgondolkodtató „Miért nem lehet lefelé versenyezni” c. blogbejegyzésére hivatkoznék (és a józan észre) a másodikkal kapcsolatban egy mandineres cikkre.

A „Felsőokosítás –Kiskáté reformereknek” című cikksorozatot két, balodalisággal korántsem vádolható szerző követte el, és ők azt állítják:
1, Egyáltalán nem jellemző hogy nálunk az állam aránytalanul sokat költene az oktatásra (a GDP mindössze 0,9%-át)

2, Nem igaz hogy a felsőoktatás tele van felesleges bölcsészekkel, és más diplomásokkal. A bölcsészek és más, korlátozott elhelyezkedési lehetőséggel rendelkező diplomások száma valójában a teljes munkanélküli táborban nem olyan jelentős mint a kocsmai bon mot világában.

3, A diplomások a felmérések szerint gyorsabban tudnak elhelyezkedni és nagyobb arányban dolgoznak.
Akkor hát mi értelme van Orbán Viktor értelmiség-ellenes kirohanásainak?

Nos, nagy általánosságban egy frusztrált lélek kirohanása ez, a valóságban boldogult, jogász-politikus megvetése a gondolatgyárosok, a vele szemben fanyalgókkal szemben, akik főként ellenségnek képzel el, még ha sokuk mellette áll is. A kritika abban a világban, ahol a valóság már sohasem találkozik a hivatalos sikerpropagandával és a hidegháborút idéző ellenségképző kommunikációval gyilkos, és a kritika arca (még mindig) az értelmiség.
A konkrét esetben ahol elhangzott ez a kijelentés, semmi más, mint afféle verbális izzadás. Úristen, válaszolnom kell valamit arra hogy oligarchák, meg nincs gazdasági növekedés, meg nincs jövő, és hát mit mondjak, azt nem lehet hogy a jövő én vagyok, kell valami, gyorsan...gyorsan. Igen, a romkocsmák! A balneológusok, a ma páriái!

És már a megoldás is megvan: a Dunát elrekesztjük velük.

· 4 trackback