Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Kövér László szerint 106 ezer ember aláírása nem érdemel figyelmet!


A parlament első ülésnapján, hétfő éjszaka fogja tárgyalni azt a népi kezdeményezést, amely a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi tényállássá tételére vonatkozik. Jávor Benedek, az LMP frakcióvezetője tette közzé Facebook-oldalán, hogy hiába kérte az időpont módosítását, abba Kövér László és a fideszes többség nem egyezett bele, mondván: ez nem olyan súlyú ügy, ami nagyobb figyelmet érdemel. Tehát Kövér László szerint sem 106 ezer ember aláírása (a magyar lakosság 1 százaléka), se maga a családon belüli erőszak nem olyan súlyú ügy, mint amelyet a tévéközvetítés alatt, nappal kéne tárgyalni.
lényegtelen.jpg


Nézzük csak a napirendet sorrendben:


1. A Hálózat a Globális Fejlődésért létrehozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat (T/7986. szám)
2. A Washingtonban, 1973. március 3. napján elfogadott, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezményhez fűzött fenntartásról és az egyezmény módosításának kihirdetéséről
3. Az Európai Uniónak a szomáliai biztonsági erők kiképzésére irányuló missziójához ("EUTM Somalia") történő további magyar katonai hozzájárulásról szóló 1227/2011. (VII. 4.) Korm. határozat módosításáról szóló 1192/2012.
4. A településfejlesztéssel, a településrendezéssel és az építésüggyel összefüggő egyes törvények módosításáról
5. A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény módosításáról
6. Magyarország 2013. évi központi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
7."Az Országgyűlés tűzze napirendjére azt, hogy legyen önálló büntetőjogi törvényi tényállása a családon belüli erőszaknak Magyarországon"


Természetesen az első pár napirendi pont nem fog több időt elvenni 10-20 percnél, de biztos, ez a legjobb sorrend? Persze a döntés érthető, hiszen még tavasszal hagyták ki a passzust az új büntetőtörvénykönyvből az MSZP és a Fidesz közös szavazataival. Az indoklás akkor az volt, hogy bonyolult a tényállás, nehezen bizonyítható, sokan visszaélnének vele. Csakhogy ez az érvelés nagyon gyenge. Maga a cselekmény azért bizonyítható nehezen, mert nincsenek erre felkészülve a hatóságok, hiszen még nem tényállás, nem ismerik az eljárást, a visszaélés lehetőségénél pedig nevetségesebb érv nincs egy jogállamban egy jogszabály be nem vezetésére. Valószínűleg ez a meg-nemszavazás az indoka annak, hogy a Fidesz most is el akarja dugni a vitát.

Pedig értelme lenne máskor tartani, hiszen a 106 ezer ember aláírása, ami kétszerannyi, mint a népi kezdeményezés érvénességéhez szükséges 50 ezres határ volt, pont arról szól, hogy lássák az emberek, mit mondanak a képviselők, milyen álláspontok mentén érvelnek. Hajnali 3-kor kinek van erre lehetősége? Pedig a dolog nem lenne bonyolult: a kitűzés határa 3 hónap, de ez a nyári szünet miatt valószínűleg kitolódik. Ha pedig kitolódik, november végéig csak lesz egy ülésnap, amelyen lehet erről beszélni pár órában, nem? A tévéközvetítés csak másodlagos, de legalább az interneten hadd tudjam nézni, mit dönt parlament és miért, ha már én is aláírtam az ívet.

Lehet, hogy Kövér László lényegtelennek gondolja ezt az ügyet, mi viszont nem. Ellenben nekünk csak a nyilvánosság fegyverre jut ahhoz, hogy megmutassuk: ez a javaslat nem lényegtelen. Ha te is így gondolod, kérjük, oszd meg ezt a bejegyzést a Facebookon!